Térkép Blog RSS Komment Szavazó Mutató Műveim Kissy Stat Turkáló Linkek Segíts! 2010.03.11. Cs  04:41 
Szolgáltatói hivatal :: Láng Attila D. blogja
Levél erről a cikkről    
Szolgáltatói hivatal   
Előző TartalomKövetkező

Csörög a telefon, alkalmatlan időpontban. Muksi van benne a már nem hívják Matávnak cégtől, tájékoztat, hogy már van net. Mondom, és? Hát hogy hibát jelentettünk be, és a hibát elhárították. De uram – mondom neki –, ez hetekkel ezelőtt volt! Erre néz rám a telefonból szemrehányó hangon, ki a faszt érdekel, hogy mi mikor volt, nekem kiadták a parancsot, hogy hívjam magát föl, hát fölhívom és elkajdácsolom a beprogramozott szöveget, a kurva istenit, hogy miért nincs valami tisztességes munkám – ez van a hangjában, amint közli, hogy a munkalapon tizennegyedike áll, de ő most kapta. Megköszönöm a felvilágosítást és letesszük.
   Esengek. Ha nem hárították volna el a hibát két hét alatt, akkor már rég nem állnánk szerződésben. Ha meg elhárították, akkor azért fizetek elő, hogy használjam, tehát használom, tehát abszolúte fölösleges engem tájékoztatni. A hócipőm van tele azzal, hogy állandóan tájékoztatnak mindenről, amire semmi szükségem.
   Azzal pedig pláne tele van a hócipőm, hogy ezeknél senki nem olvasta Parkinsont. Mert ő világosan megmondta, hogy egy hivatalban az akta a fontos, hogy az ügyintéző felmutathassa, hogy a döntése a lefektetett szabályokon alapul, egy üzleti vállalkozásnál azonban az akta nem pótolja, hogy az ügyfelet elvesztették, a megrendelést lemondták.
   A szolgáltatói hivatalban igenis pótolja. Mindenkit csak az érdekel, hogy a kapott parancsokat végrehajtsa és föl tudja mutatni, hogy végrehajtotta. Hogy eközben a vásárlót hülyeségekkel zaklatják, az nem érdekes.
  Fogyasztóvédelem  
 
Értékelés (1: legrosszabb, 5: legjobb):    
    Átlag: 4,3
  4: 2 db   5: 1 db
  Nincs hozzászólás
 2145 ::      :: 4487 :: 4 487 :: Szilárd :: CZI En :: 70/295 :: @195 :: Rendőrálmos, rendőrhuba, rendőrtöhötöm